Hanzséros Kati

Angol tanítás

Hosszú évek óta tanítok angolt és több mint 15 éve magántanítással foglalkozom. Ez azt jelenti, hogy tanítványaim nagy része egyénileg vagy kis csoportokban tanul nálam. Bevallom, szerencsésnek mondom magam, mert nagyjából azok jönnek hozzám, akik szeretnének angolul tanulni, de ha előfordul néha-néha, hogy valakit kényszerítenek akkor pár hét alatt, azért őt is meg szoktam győzni az angoltanulás fontosságáról. Itt elsősorban gyerekekre gondolok, akik szívesebben játszanának az óra helyett, de felnőttek is kerülhetnek szorító helyzetekbe, amikor angolul kell tanulniuk és esetleg vizsgát is kell produkálniuk. Ha ez a „kell” átfordul „szeretnémbe”, ebben persze nagy munkám van nekem is , akkor onnantól egyenes az út a sikerélmények felé. Minden korosztályt imádok tanítani, az ovis angoltól a senior felnőttekig. Más és más kihívást jelent mindenki.

Oktatásom személyre szabott, egyéni igények szerint tanulunk, de ez kölcsönös bizalomra épülő folyamat. Hatalmas energiákkal lendülök tovább, amikor valaki akár kis örömét is megosztja velem pozitív visszajelzésként. Ez lehet egy sikeres nyelvvizsga élmény vagy egy angol nyelven lefolytatott munkainterjú ,amire együtt készültünk, de az is haladás, ha valaki esetleg hónapokig nem mer megszólalni anyanyelvi beszélők környezetében és egyszer csak megszületik az áttörés.

Az elmúlt években sok változás történt, ma már sajnos kevés ember tud munka vagy iskola mellett heti 2x 90 percet kiszakítani a magánidejéből. Aki gyorsabban szeretne eredményes lenni, annak ezt az intenzitást javaslom, ehhez természetesen minimális házi feladat is jár. A leckét én nem az óra keretein belül javítom, az órák nagyon eseménydúsak, megpróbálunk sok dologra koncentrálni és gyakorolni, ha ez lehetséges. Fontos a beszéd, de ehhez szükséges a nyelvtan és a szókincs fejlesztése is. Lehet otthon filmet nézni és videókat is, de a listening készség gyakorlása is szerepet kap az óráimon. Olvasásra és kiejtésre is koncentrálunk, a helyes szövegértés az életünk része, vizsga dőlhet el rajta, de a munkánkban is fontos, hogy nehogy félreértelmezzünk egy business levelet. Ez így olyan egyhangúnak tűnhet, de itt jön az, hogy izgalmas speaking témák, klassz cikkek, up to date infók cserélődnek, haladunk az árral, naprakészen és munkával, de élvezetes az angolozás, egyénre szabottan a diák igényeinek megfelelően. Több senior tanítványom újra megtanult játszani,. Kiemelten fontosnak tartom a játékosságot és különböző, színes módszertani eszközök használatát az óráimon.

Időpontok és árak

Általában ez egy hosszabb elköteleződés, ha lefoglalsz egy időpontot onnan az, nem csak pár hétre a Tied, fontos, hogy a rendszeres tanulás érdekében tartsuk a heti 1 vagy 2 alkalmat, a megbeszéltek szerint. Nyelvvizsga felkészítést is vállalok, az néha szokott intenzívebb folyamatot jelenteni és rövidebb együttműködést. Ha nem megoldható a személyes találkozás 11ik kerületi irodámban, akkor rendelkezésre áll az online óra lehetősége is, az elmúlt 2 év tapasztalata azt mutatja, hogy működik és közel ugyanolyan hatékony is lehet, ez függ a tanuló, azaz a Te hozzáállásodtól is.
Nyáron a suli szünet elején 2 hetes intenzív tanfolyamokat is tartok, 2-max 4 fős csoportokkal, de egyéni intenzív lehetőség is van, ezt általában a nyár végén is 1 vagy 2 hetes intenzív periódussal megismételjük, így esélyesebb lehet egy októberi nyelvvizsga.

Árak:
Szintfelmérés: ingyenes: ez írásbeli tesztet és szóbeli beszélgetést is jelent.
90 perc: 12.000 Ft
60 perc: 8.000 Ft

Lemondás: Amennyiben az órát 24 órával az adott időpontod előtt nem mondod le, a teljes óradíj kiszámlázásra kerül. (pl. kedd reggeli 9 órás órát hétfő reggel legkésőbb 9ig le kell mondani)

Rólam mondták

„ Fiatalos gondolkodású, energikus személyiségű angoltanár, aki személyre szabottan, rendkívül széles tanítási technikával motivál a gyors fejlődésre és mindezt barátságos, otthonos környezetben teszi. Ha ilyenre vágysz, Katinál a helyed. "

P. Nóra

„ Alapos, rugalmas és maximálisan felkészült tanár, jó hangulatú órákat tart, maximálisan ajánlom, korosztálytól függetlenül."

V. Detti

„Katival az órák mindig jó hangulatban telnek. Az a szófordulat jut először eszembe, hogy kellemeset a hasznossal. Úgy haladunk az anyaggal, hogy közben érdekes és játékos feladatokat is megoldunk. Fejlődésem Katinál abból is látszik, hogy 14 évesen nemrég B2 komplex nyelvvizsgát szereztem."

J. Míra

„Kati felkészültségével, személyre szabott óráival élmény a tanulás. Minden óra után jobb kedvvel folytatódik a nap."

P. Márta